-
Shivamantra: Kedden reggel megyek
a kórházba, hogy a kísérletben megkapjam a gyógyszereimet. Vagy ugyanazt szedem tovább, amit eddig, vagy csak Prezistát (darunavir) és Norvirt (ritonavir), de persze nem fogom tudni, hogy melyiket. Az csak majd a végén derül ki (másfél év múlva), hogy melyik csoportban voltam. Ha kiderül, hogy…
van ebben kockázat?
Nem, nincsen benne különösebb kockázat. Egyrészt eddig is ugyanezt szedtem, már majdnem két éve szedem ezt a kombinációt. Másrészt, ha a vizsgálat során bármikor kiderül, hogy nem elég csak Prezistát szedni (tehát ha kimutatható lesz a vírusmennyiségem), akkor azonnal véget ér számomra a vizsgálat, visszakapom a régi gyógyszerkombinációt, és minden megy tovább ugyanúgy, mint most. A Prezista nagyon robusztus gyógyszer, rezisztenciát ennyi idő alatt nem nagyon, vagy csak ritkán tud kialakítani. Végig szoros felügyelet alatt lesz az egészségem. Amúgy pedig ha kiderül, hogy elég önmagában a Prezista (vagyis a booster Norvirrel együtt), akkor az nagyon sok embernek lesz jó hír: kevesebb gyógyszert kell szedni, annak kevesebb a mellékhatása, más gyógyszereket félre lehet tenni későbbre, amikor új kombinációra van szükség, és a betegbiztosítónak sokkal kevesebbe kerül egy-egy beteg.
Posted on February 24, 2012 via Shivamantra with 5 notes
Source: shivamantra
-
deadheadingcrew reblogged this from shivamantra
-
shivamantra reblogged this from missingvalues and added:
Nem, nincsen benne különösebb kockázat. Egyrészt eddig is ugyanezt szedtem, már majdnem két éve szedem ezt a...
-
missingvalues reblogged this from shivamantra and added:
van ebben kockázat?
-
missingvalues liked this
-
mimiametron liked this
-
shivamantra posted this
-